A magyar népviselet hagyományai tájegységenként eltérő díszítővilágot ölelnek fel. A hajviselet és a ruhadarabok főbb vonatkozásban országszerte megegyeztek, más-más vidékeken formai és díszítésbeli eltéréseket mutattak. Így a lányok, asszonyok fején lévő főkötő, a párta vagy gyöngyös koszorú, míg a Dunántúl egy részén a gyöngyös necc volt.

A zalai népviselet egyike a zalakomári Gyöngyösbokréta a legszínesebb, a gyönggyel cifrán kivarrt asszonyi fejdísz a „gyöngyösnecc”, melyet külön neccfűző asszonyok készítettek. A díszes fejfedőt ünnepnapokon, templomban és bálok alkalmával viselték a falvak asszonyai. A gyöngyös necc selyemből, bársonyból, zöld, barna, bordó vagy lila színű anyagból készült, melyre vágott-és zabgyöngyöt varrtak flitterekkel, hat ágú masnikkal. A múlt század derekán Zalában, főként Balatonmagyaród, Zalavár és Zalakomár ügyes asszonyai készítették e gyönggyel hímzett fejdíszt, melynek gazdag motívumai, valamint a fejen való elhelyezése falvanként eltérő volt.

A második világháborút követően e színpompás viselet népszerűsége hanyatlásnak indult. A különleges, jelzés értékű ruhadarabot már csak a középkorúak öltötték magukra, míg ezt megelőzően a férjes asszonyok a lakodalom éjszakáján ékesítették magukat először. A 35-40 éves kortól visszafogottabb díszítővilág, az idősebbeknél a sötétebb, a gyászolók esetében a fekete szín dominált. A falvakban a hetvenes évekig hordták a gyöngyös kontyot a népviselet hagyományos részeként, mely a Zala Megyei Értéktár kulturális örökségei közé méltán kapott felvételt.

A ma asszonyai e népi kézimunka remekműveit nem viselik a mindennapokban, de a zalai falvakban a hagyomány éltetését célzó ügyes kezeknek köszönhetően újabb és újabb gyöngyös neccek kerülnek kiállításra, hagyományőrző együttesekhez, táncosok fejére és a múzeumok gyűjteményébe.